Bejegyzések címkézve "coaching"

Business Performance – Üzleti tudatosság

Az üzleti életben elért eredmények, azaz a Business Performance sok minden függvénye. Kevesen tudják, de a rendelkezésre álló erőforrások – mint az eszközök, emberi erőforrás vagy akár a szakmai tudás is ide tartozik – mindössze kisebb mértékben, körülbelül 20%-ban járulnak hozzá a kitűzött célok megvalósításához. A legnagyobb részben az üzleti megközelítés és gondolkodásmód az, ami meghatározza, hogy egy cég sikeres lesz, vagy eltűnik a süllyesztőben. Az üzleti eredmények elérése érdekében cégünk olyan képzéseket biztosít, melyek az agy működését veszik alapul, és annak felépítésének tárgyalásával adnak egy szikla szilárd alapot a jövőbeli célok sikeres megvalósításához. De nem elméleti oktatásról van szó, hanem workshop jellegű megközelítésről, azaz kézzel fogható kimenete is van az oktatásnak, célmegvalósítási tervek formájában. Emellett élő példák, gyakorlatok és szituációk által lerül közelebb a tudományos megközelítés a képzésen résztvevő munkatársakhoz. Ennek a gyakorlati tudásnak a megszerzése még csak fél siker, ezt az óriási mennyiségű információt mentorálás mellett érdemes beépíteni a mindennapokba és a céges üzletmenetbe, hiszen mint minden fejlődés, a tudatos üzletmenet kialakítása is egy hosszabb folyamat, instant siker nem létezik. A tudatos gondolkodásmód kialakítása persze nem elegendő a céges csapat számára, a vezetőknek is érdemes átvenni ezt a fajta üzleti megközelítést, így számukra is kínálunk workshop jellegű tréninget.


Dátum: 2020.06.04 
Kategória: oktatas

Címkék: , ,



Business Performance

A Business Performance azaz üzleti eredmények képzés hat olyan területre fókuszál, melyek kulcsfontosságúak egy cég üzletmenetének tudatos szintre emelésében. A tréning az emberi agy felépítését és működését tárgyalja, roppant gyakorlatias formában, és alkalmazza ezt a megszerzett tudást az adott cég mindennapi üzleti folyamatainak fejlesztéséhez. A képzés gyakorlatiassága abban merül ki, hogy állandó szituációs gyakorlatok kerülnek megvalósításra, élő üzleti esetek kerülnek feldolgozásra az oktartás folyamán, illetve önálló- és csoport munkával segíti, hogy a száraz tudományos megközelítés sikeresen át legyen ültetve a gyakorlatba, és a célok eléréséhez elengedhetetlen kézzel fogható tervek elkészüljenek. A tréning során megszerzett tudást gyakorlati alkalmazását és a kitűzött vállalati és egyéni célok megvalósítását második lépésként egy mentor program támogatja, mely elmélyíti az ismereteket és készség szintűvé teszi. A szolgáltatások között szerepel még vezető képzés is az üzleti coaching mellett, mely hasonlóan az üzleti tudatosságra fókuszál, csak más tekintetben.


Dátum: 2020.06.04 
Kategória: oktatas

Címkék: , ,



Elmaradhatatlan coaching kérdések és válaszok

Egy könnyed beszélgetést követően el lehet dönteni könnyedén, hogy szükségünk van-e a coaching tanácsadásra vagy sem. A coaching kérdések feltevésével tiszta képet kap a szakértő, hogy milyen irányba érdemes elmozdulni. Az üléseket követően mindenegyes problémát felvázol, megoldást kínál és pozitív gondolkodásra serkenti az ügyfelet. Célja az, hogy a foglalkozások után az ügyfél kiegyensúlyozott életet éljen.


Dátum: 2018.01.19 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: , ,



Fejlődj és tanulj a legjobbaktól!

Sokszor úgy érzed, hogy az életed nem igazán teljes, és segítségre lenne szükséged annak rendbe hozatalához? Fejlődj és tanulj a legjobbaktól! Carla Galli is egy életmód tanácsadó, akitől minden tanácsot megkaphatsz ahhoz, hogy életed egyenesbe jöjjön. Fejlődj és tanult a legjobbaktól! Akik majd segítenek Neked sikeressé tenni életed, és fejlődni a jelenlegi munkádban.


Dátum: 2014.10.27 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: ,



Mediátorok és coachok

Jól fizető és hosszú távú állást, szakmát nehéz találni, mivel egyre jobban telítettebb a piac. Ennek az egyik következménye az is, hogy az emberek egyre jobban feszültebbek és egyre nagyobb problémákkal kell megbirkózniuk. A coach képzés önnek is segíthet, hogy a problémákat hatékonyan és gyorsan oldja meg, valamint tudjon segíteni másoknak is. Látogasson el ön is a weboldalunkat, és tekintse meg az ajánlatunkat. A döntés az ön kezében van, lépjen ön is előre az életében!


Dátum: 2014.01.10 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: ,



Coach képzések

Rengetegen választják nap, mint nap a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport valamelyik tanfolyamán, az eredmények is minket igazolnak! Már szakszerű, objektív tanulmányok is azt bizonyítják hogy a legtöbb és legismertebb magyar coach az általunk kínált tanfolyamok valamelyikét végezte el. Több tevékenységi körben is úttörő az Iskolacsoportunk, így például a life coach képzést itt alapították meg a szakemberek. További hasznos anyagok honlapunkon!


Dátum: 2013.11.13 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: ,



Collar coaching

Coach képzés olcsón, de minőségien? Mi ezt garantáljuk neked, a kedves résztvevő a workshopon a coach mesterséget és a hozzátartozó eszköztárat tanulhatja meg. A tréningen visszajelzéseket kap saját viselkedési mintáira, megtanítja a coach érzelmi és szociális kompetenciákat. Nemzetközi előírásoknak maximálisan megfelelnek kurzusaink. Az oklevelet az a résztvevő kapja meg, aki a teljes képzésen részt vesz. Ha sikerült felkeltenünk érdeklődésed, nézz be oldalunkra már most!


Dátum: 2013.11.05 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: ,