Vissza az iskolapadba érintőképernyős laptoppal!

Tudtad, hogy közel 40 féle notebook és  hibrid laptop kapható már érintőfelülettel a Laptop-ker-nél? És azt hogy már százezer forint alatt is vannak szép számmal, operációs rendszerrel együtt? A Windows 8 ereje természetesen ilyen eszközökön teljesedik ki, de komoly érv mellettük, hogy lassan már úgy születnek a gyerekek, hogy azonnal tudják nyomkodni a képernyőket, és akár már fiatal korukban is megtanulhatnak programozni. A fiatalok talán már nem fognak a PC-hez, vagy notebookhoz egeret használni. Talán nem is érti majd azt, hogy mi hogyan tudtunk ilyen kődarabbal navigálni.