Internet

Mit hoz a jövő a televíziózásban?

Komoly viták folynak arról, hogy mit hoz a jövő a televíziózás számára. Akadnak kutatók, akik szerint a televíziózás elérte csúcspontját, és az internet és a mobiltechnológia halálra ítéli a tévét. Mások szerint ez a vélemény túlzás, és csupán arról van szó, hogy a televízió elveszti a tudatformálásban betöltött elsőrangú szerepét, és hasonlóan ahhoz, ahogy korábban a rádiózás, úgy most a tévé is leszorul a dobogó legfelső fokáról. Szerepe továbbra is jelentős lesz, de piaci részaránya egyértelműen csökkeni fog. Vanak olyan vélekedések is, amely szerint a televízió fokozatosan összeolvad az internettel, és a televízió a hagyományos értelemben megszűnik, és egyre inkább egy összetett platformá válik, amely egyszerre üzemnel tévéként, játékkonzolként és internetes felületként. Nem olyan rég olvastam egy cikett a hdplanet.eu oldalon, amely egy virtuális távirányítot ismertetett. Alighanem, ennek a technológiának az elterjedésével a televízió előtt is új lehetőségek nyílnak meg. Persze nem elsősorban a távirányító miatt, hanem a tévé/internet/játékkonzol egyedi irányítás lehetőségei révén. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk, mindenesetre aligha kétséges, hogy televízió tíz év múlva már mást fog jelenteni, mint amit most értünk alatta.


Dátum: 2013.11.06 
Kategória: Internet

Címkék: , ,



Gyors domain regisztrálás a Rackhostnál

Vállalatunk nem csak minőségi szolgáltatással kínálja a .hu, .org, .net, .info, .com, .eu domainek beregisztrálását, hanem egy rendkívül egyszerű és gyors eljárással. Automatizált rendszerünknek köszönhetően pillanatok alatt beregisztrálható a kívánt domain, csak meg kell adni az adatokat, kifizetni a regisztrációt és visszaküldeni egy megrendelőlapot. Mindez percek alatt megvan.


Dátum: 2013.11.04 
Kategória: Internet

Címkék: , ,



Rottex.hu – PR cikkes oldal

A népszerű rottex.hu az az internetes portál, ami biztosan elnyeri tetszésed, ha igényes és szórakoztató írásokat keresel, ha olyan oldalt kutatsz, ahol szinte minden témát, ami csak számít egyetlen helyen tudsz elérni. A rottex.hu által egyetlen oldalon olvashatsz a pénzügyekről, remek tippeket kaphatsz a befektetésekről, megtudhatod, hogy a bankokat miképp is érdemes kiválasztani, de olvashatsz a rottex.hu portálon az állatokról is, megtudhatod, hogy házi kedvenced miképp is tudod hatékonyan nevelni, érdekes trükkökre tanítani.


Dátum: 2013.11.03 
Kategória: Internet

Címkék:



A logó tervezés egy külön művészet

Keresed azokat az embereket, akik megtervezik neked a céged logóját? Nem tudod, hol nézhetnél szét, mert ez az első céged és valami igazán egyedit szeretnél, ami kellőképpen figyelemfelkeltő? Akkor lépj fel az oldalunkra, mert itt megtalálod a legjobbakat! A logó tervezés egy külön művészet, fordulj te is profikhoz, lépj fel az oldalunkra!


Dátum: 2013.10.30 
Kategória: Internet

Címkék: ,



A vps szerver mindenki számára elérhető

Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy vállalkozása online jelenléte kedvező lenne a siker elősegítésében, akkor nincs mit vesztegetnie. Törekedjen arra, hogy minél rövidebb időn belül vállalkozása weboldala felkerüljön a világhálóra, ahol több fogyasztó is megismerheti. Egy webtárhely segítségének köszönhetően weboldala biztonságosan működhet, mindemellett egy igazán előnyös, szakszerű és hatékony megoldást is biztosít.  http://dox.hu/virtualis_szerver  


Dátum: 2013.10.28 
Kategória: Internet

Címkék:



Minőségi csavarkompresszor a BTK Kft. oldalán

Cégünk húsz éve van jelen a piacon, és látja el az építőipar, a fémipar, a bútoripar, vagy például a vegyipar terén tevékenykedőket a szükséges berendezésekkel. Csavarkompresszor a BTK Kft-nél kedvezményes áron szerezhető be, ám ezért a magas minőségről sem kell lemondania. Látogasson el weboldalunkra, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend az érdeklődők körében! Referenciáink egyértelműen amellett szólnak, hogy megéri tőlünk rendelni.


Dátum: 2013.10.26 
Kategória: Internet

Címkék:



Mire jó a lapozható digitális katalógus?

Lapozható digitális katalógus mobil és tablet barát-e? Igen, nagy előnye, hogy az online katalógus telefonra optimalizálva is kérhető, így könnyen belelapozhat dokumentumába bárhonnan okos készülékéről. Ha csak bizonyos weboldalakon, vagy adott embereknek szánod online katalógusodnak megjelenését, akkor korlátozd annak hozzáférhetőségét, mi ebben is segítünk! Nézz be hozzánk már most!


Dátum: 2013.10.21 
Kategória: Internet

Címkék: ,