A drágább szórólapterjesztés nem mindig jobb.

Igaz ez a különböző termékekre, kozmetikai cikkekre is, hiszen nem biztos, hogy a nagyobb összeg egy annak megfelelő minőséggel lát el bennünket. A szórólapterjesztés sincs ez másként. Nem arra kell gondolni, hogy a fillérekért megfizetett munka jó. Sőt, inkább ez esetben a szórólapterjesztés lehet kicsit drágább, hiszen minőséget szeretnénk, de ez nem azt jelenti, hogy megfizethetetlen áron biztosítják nekünk a hirdetést. Fizessünk kicsit többet érte, hiszen a szórólapterjesztés sok mindenből áll össze. Meg kell fizetni a terjesztőket, az informatikai, esztétikai hátteret, hiszen azt akarjuk, hogy cégünk fel keltse a célközönséget.

Bérszámfejtés mellett adótanácsadás is.

Nem szabad megbíznunk mindenkiben, csak akinek megfelelőek a referenciái cégek esetében. Azoknál a cégeknél, amelyek adótanácsadás mellett mással is foglalkoznak, legyünk nagyon körültekintőek. Hiszen az adótanácsadás általában a tanácsadó cégek fő tevékenysége közé tartozik. Választhatunk azonban bérszámfejtést is és könyvelést is. Jól válasszuk meg az ilyen nem csak az  adótanácsadás tevékenysége köré sűrűsödő cégeket.