Címkearchívumok: laptop

Az új MSI GS sorozat

Ultra vékony laptop extrém játékos teljesítménnyel. Az MSI mérnökei számára nagy kihivás volt a vékony GS sorozat létrehozása. Finom anyagok segítségével képesek voltak létrehozni egy valóban elegáns, hordozható játékgépet, rendkívüli teljesítménnyel. A GS Stealth (lopakodó) és Ghost (kísértet) modellek 4. generációs Intel Core i7 processzorokkal, teljesen új NVIDIA GeForce GTX 970M grafikával és 19.9mm profillal ill. mindössze 1.9kg súllyal érkeznek.

Vissza az iskolapadba érintőképernyős laptoppal!

Tudtad, hogy közel 40 féle notebook és  hibrid laptop kapható már érintőfelülettel a Laptop-ker-nél? És azt hogy már százezer forint alatt is vannak szép számmal, operációs rendszerrel együtt? A Windows 8 ereje természetesen ilyen eszközökön teljesedik ki, de komoly érv mellettük, hogy lassan már úgy születnek a gyerekek, hogy azonnal tudják nyomkodni a képernyőket, és akár már fiatal korukban is megtanulhatnak programozni. A fiatalok talán már nem fognak a PC-hez, vagy notebookhoz egeret használni. Talán nem is érti majd azt, hogy mi hogyan tudtunk ilyen kődarabbal navigálni.

Kiano tabletek

A KIANO a jobbnál jobb hardver elemek hajszolása mellett arra is szánt időt, hogy a táblagépei dizájnját tökéletesre vigye. Marco Zanetti nevével fémjelzett olasz dizájn stúdió a jellegzetes déli szemléletmódban álmodta fémbe és műanyagba a táblagépeket, ez a KIANO Elegance by Zanetti. A KIANO a lengyel tablet piac egyik vezető márkája, az összes ismert elektronikai áruházláncban megtalálhatóak a termékei amiket nálunk hamarosan megvásárolhatsz, akár kedvezményes áron is. Részletekért érdemes megkeresni a Laptop-ker.hu akciós laptop weboldalt.

A Kingston új generációs kártyaolvasója

A Kingston friss kiadású, multifunkciós kártyaolvasója USB 3.0 csatoló felületével kihasználja a legfrissebb memóriakártyákban rejlő sebességpotenciált. Nem csak a képek rögzítésekor, hanem a lementésekor is csúcsra járathatjuk a kártyánkat. A MobileLite G4 mindkét méretű, a hagyományos teljes formátumú és a micro SD, SDHC valamint SDXC memória kártyákat fogadni tudja és tartalmukat, a képeket, videókat valamint egyéb fájlokat a high speed USB révén nagyon gyorsan továbbítani képes. A G4 támogatja a korábbi Class x mellett az új sebességosztályokat, az UHS-I és az UHS-II típusú kártyákat, így egy időre lesz olyan kártyaolvasónk, amivel nem ütközünk inkompatibilis kártyába. A Kingston MobileLite G4 kártyaolvasó kis méretű, 20 százalékkal foglal kevesebbet az elődjénél, a G3-nál. Ez a papírcsipesz méretű alkalmasság mindig nálunk lehet a fényképezőgép, kamera vagy tablet mellett a tokban vagy épp a zsebünkben. Az új divatos csiszolt felületű fém háza pedig bírni fogja az utazásokat.