Fix kódos kapu távirányító
Címkék: kapu távirányító, távirányító
Mit hoz a jövő a televíziózásban?
Komoly viták folynak arról, hogy mit hoz a jövő a televíziózás számára. Akadnak kutatók, akik szerint a televíziózás elérte csúcspontját, és az internet és a mobiltechnológia halálra ítéli a tévét. Mások szerint ez a vélemény túlzás, és csupán arról van szó, hogy a televízió elveszti a tudatformálásban betöltött elsőrangú szerepét, és hasonlóan ahhoz, ahogy korábban a rádiózás, úgy most a tévé is leszorul a dobogó legfelső fokáról. Szerepe továbbra is jelentős lesz, de piaci részaránya egyértelműen csökkeni fog. Vanak olyan vélekedések is, amely szerint a televízió fokozatosan összeolvad az internettel, és a televízió a hagyományos értelemben megszűnik, és egyre inkább egy összetett platformá válik, amely egyszerre üzemnel tévéként, játékkonzolként és internetes felületként. Nem olyan rég olvastam egy cikett a hdplanet.eu oldalon, amely egy virtuális távirányítot ismertetett. Alighanem, ennek a technológiának az elterjedésével a televízió előtt is új lehetőségek nyílnak meg. Persze nem elsősorban a távirányító miatt, hanem a tévé/internet/játékkonzol egyedi irányítás lehetőségei révén. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk, mindenesetre aligha kétséges, hogy televízió tíz év múlva már mást fog jelenteni, mint amit most értünk alatta.Címkék: internet, távirányító, televízió
A távirányító elemmel működik
A vezeték nélküli eszközök általában elemekből nyerik a szükséges energiát. A televíziókhoz és a DVD lejátszókhoz használandó távirányító akkumulátorral működik. A távirányító mellé vásárolhat olyan elemeket, amelyek bármikor újratölthetők. Így ha lemerül az akkumulátor, akkor csak csatlakoztatnia kell azokat a töltőkészülékhez, majd várni néhány órát, amíg teljesen fel nem töltődnek.Címkék: gyári távirányító, távirányító