Bejegyzések címkézve "képzés"

Business Performance – Üzleti tudatosság

Az üzleti életben elért eredmények, azaz a Business Performance sok minden függvénye. Kevesen tudják, de a rendelkezésre álló erőforrások – mint az eszközök, emberi erőforrás vagy akár a szakmai tudás is ide tartozik – mindössze kisebb mértékben, körülbelül 20%-ban járulnak hozzá a kitűzött célok megvalósításához. A legnagyobb részben az üzleti megközelítés és gondolkodásmód az, ami meghatározza, hogy egy cég sikeres lesz, vagy eltűnik a süllyesztőben. Az üzleti eredmények elérése érdekében cégünk olyan képzéseket biztosít, melyek az agy működését veszik alapul, és annak felépítésének tárgyalásával adnak egy szikla szilárd alapot a jövőbeli célok sikeres megvalósításához. De nem elméleti oktatásról van szó, hanem workshop jellegű megközelítésről, azaz kézzel fogható kimenete is van az oktatásnak, célmegvalósítási tervek formájában. Emellett élő példák, gyakorlatok és szituációk által lerül közelebb a tudományos megközelítés a képzésen résztvevő munkatársakhoz. Ennek a gyakorlati tudásnak a megszerzése még csak fél siker, ezt az óriási mennyiségű információt mentorálás mellett érdemes beépíteni a mindennapokba és a céges üzletmenetbe, hiszen mint minden fejlődés, a tudatos üzletmenet kialakítása is egy hosszabb folyamat, instant siker nem létezik. A tudatos gondolkodásmód kialakítása persze nem elegendő a céges csapat számára, a vezetőknek is érdemes átvenni ezt a fajta üzleti megközelítést, így számukra is kínálunk workshop jellegű tréninget.


Dátum: 2020.06.04 
Kategória: oktatas

Címkék: , ,



Business Performance

A Business Performance azaz üzleti eredmények képzés hat olyan területre fókuszál, melyek kulcsfontosságúak egy cég üzletmenetének tudatos szintre emelésében. A tréning az emberi agy felépítését és működését tárgyalja, roppant gyakorlatias formában, és alkalmazza ezt a megszerzett tudást az adott cég mindennapi üzleti folyamatainak fejlesztéséhez. A képzés gyakorlatiassága abban merül ki, hogy állandó szituációs gyakorlatok kerülnek megvalósításra, élő üzleti esetek kerülnek feldolgozásra az oktartás folyamán, illetve önálló- és csoport munkával segíti, hogy a száraz tudományos megközelítés sikeresen át legyen ültetve a gyakorlatba, és a célok eléréséhez elengedhetetlen kézzel fogható tervek elkészüljenek. A tréning során megszerzett tudást gyakorlati alkalmazását és a kitűzött vállalati és egyéni célok megvalósítását második lépésként egy mentor program támogatja, mely elmélyíti az ismereteket és készség szintűvé teszi. A szolgáltatások között szerepel még vezető képzés is az üzleti coaching mellett, mely hasonlóan az üzleti tudatosságra fókuszál, csak más tekintetben.


Dátum: 2020.06.04 
Kategória: oktatas

Címkék: , ,



Tanfolyamot keres? Tekintse át a szociális gondozó, ápoló képzés részleteit!

Szociális témában szeretne tanulni? Pesten keresne hozzá oktatót? A Klasszis Oktatásra van szüksége! A weboldalra ellátogatva minden fontosabb tudnivalót elolvashat a szociális gondozó, ápoló képzésről. Ilyen például az, hogy egy héten hány óráról lenne szó. Valamint az is, hogy hely ügyileg merre van pontosan az oktatás. A szociális ápoló és gondozó tanfolyam vizsgájáról is megtalál mindent, ami kellhet. De az árak és a képzés hosszúsága is kettő olyan tudnivaló, amit ajánlatos előre áttekinteni. Akkor, ha felkeltette az érdeklődését a dolog, nézzen fel az oldalra. Ott a szociális gondozó és ápoló képzésen kívül más OKJ-ről is informálódhat.


Dátum: 2016.12.24 
Kategória: oktatas

Címkék: ,



Hol érhető el a barista képzés?

Barista képzés után keresgélünk? Akkor kattintsunk a Báreszközök webáruház oldalára, ahol havi rendszerességgel szervezik meg a barista képzés oktatást. Az időtartama 6 hetes, hetente egy alkalommal zajlik az oktatás, a nagyobb városokban lévő oktatótermekben. A képzés során meg lehet ismerkedni a kávéval, valamint a kávégépek és eszközök helyes használatával is. Jelentkezni online is lehet.


Dátum: 2016.12.10 
Kategória: Szolgáltatás

Címkék: , ,



Tanfolyam és számtech tréning a Klasszis Oktatásnál

A Klasszis Oktatás ajánlatai közt sok népszerű tanfolyam fellelhető. Ilyen pl. az Európai Uniós pályázatíró tanfolyam és a Mentáhigéniás asszisztens OKJ is. A felnőttoktatást nagy tapasztalatú, rutinos oktatók végzik. Segítségkéréssel akármikor simán fordulhatunk hozzájuk! Továbbá az OKJ-s tanfolyamok mellett, akárki számára hasznos tréningek is vannak a Klasszis Oktatásnál. Az életközépi válságkezelő és kiégés tréningek mindössze kettő innen. Viszont ha van már munkája és mindössze a számítástechnikában akarná valamelyest tovább képezni önmagát, abban az esetben is jó helyen keresgél! A weboldalon négy-öt számítástechnikai tanfolyamból is válogathat a tanulni vágyó (pl. Powerpoint diabemutató). De amenniyben Ön konkrétan a Szállodai recepciós vagy Szociális asszisztens OKJ-ről akarna részleteket megtudni, akkor kukkantson fel a Klasszis Oktatás weblapjára és tekintse át a felnőttoktatással kapcsolatos információkat! A \"Kedvezmények\" menüpont alatt lévő e-mailes kupon bármely tanfolyamra, képzésre felhasználható!


Dátum: 2016.11.24 
Kategória: oktatas

Címkék: , ,



HTML5 képzés az itfactory.hu-n

A hamarosan induló HTML5 képzés az itfactory.hu-n várja az érdeklődőket. Látogasson el Ön is weboldalunkra, és tájékozódjon a kurzusaink menetével kapcsolatban! Tudja meg, hogy mik azok, amelyeket kínálunk jövendőbeli hallgatóinknak, és Ön is rá fog jönni, hogy minket választani a lehető legjobb döntés, amit csak meghozhat a jövőjével kapcsolatban! Nem is beszélve a kedvező árakról, melyek mellett már anyagi kifogása sem lehet a tanulásnak.


Dátum: 2016.01.12 
Kategória: oktatas

Címkék:



Php képzés az itfactory.hu oldalán

Php képzés az itfactory.hu oldalán várja az érdeklődők jelentkezését a soron következő online tanfolyamokra. Népszerű webes programozási kurzusokra jelentkezhetnek gyakorlott fejlesztők, kezdő és hobbi informatikusok egyaránt. Ha szeretné megtanulni komplett blogszféra létrehozását és a felépített rendszer biztonságos és könnyű működtetését, érdeklődjön a részletekről munkatársainknál!


Dátum: 2016.01.12 
Kategória: oktatas

Címkék: