Alapítson céges szakértő segítségével!

A saját cég függetlenséget jelent, a kreativitás határtalanságát, az egyéni időbeosztást. Legalábbis mindannyian azért döntünk a cégalapítás mellett, mert abban reménykedünk, hogy így lesz. A Logosz révén Veszprém lakosai is megvalósíthatják ezt a függetlenséget, akkor is, ha nem rendelkeznek még a kellő jogi- és gazdasági ismeretekkel.
Számos olyan buktatója van a cégalapításnak, mely elsőre rémisztő leget. A Logosznál olyan könyvelőkkel és ügyvédekkel dolgozunk, akik számos jól menő, sikeres vállalkozás létrejöttét segítették elő. A cégalapítás csomag része, hogy egy 30 perces beszélgetés során felmérik a kollégáink, hogy mik az Ön igényei, majd ennek megfelelően létrehoznak egy tervezetet, hogy milyen módon lehet a legköltséghatékonyabban megvalósítani a terveit. Segítünk a cégforma, az adózási forma és a cégnév kiválasztásában. Ezt követően egy napon belül benyújtjuk a cégalapítási kérvényt a cégbíróság elé, Önnek pedig hamarosan elkezdheti az üzleti életét. Csomagjaink közt talál olyan kedvező ajánlatokat is, melyek egyszerre tartalmazzák a cégalapítást és a székhelyszolgáltatást is.